Túl sok dolog van, amiről sohasem beszéltünk. Amiről sohasem fogunk beszélni. Nem is tudom, miért kell ennek így lennie. De talán mégis tudom. Bolondok vagyunk. Zavarodottak, és félünk. Sohasem énekeltem neked hideg téli estéken. Nem dúdoltam a füledbe halk, összefüggéstelen dallamokat. Becéző, gyengéd dallamokat. Nem énekeltem előtted, és nem is táncoltam. Féltem, hogy megremegne a hangom, és te nem értenéd meg, amiről a dal szól. Féltem, hogy megremegne a térdem, és te nem látnád meg bennem a tündért. Csak egy fáradt, gyönge embert. És ezt nem akarom. Inkább hallgatok. Hallgatunk. Nézlek, és a lelkem legmélyében, egy elfelejtett, poros és sötét szögletben énekel és táncol valami. Amiről soha nem beszéltünk. És amiről soha nem fogunk beszélni.
Helyet kaptam ott, ahol nem volt helyem, múlt, jövő, jelen. Évek, tények, élet állomások. Reménnyel telt, újrakódolt jellemvonások.
az utóbbi időben egyre inkább dobogott a szívem, már már annyira, hogy fáj is. azt hittem A SRÁC miatt van, kiderült, hogy nem.
azt tudtam, hogy vérszegény vagyok, meg azt is, hogy nem tudok tőle megszabadulni, de hogy pulzus szám növekedés is lehet a tünete azt nem.
mekkora baklövés.
azért jó volna egy férfi, mint tigris.
néha túl sokat gondolunk valamiről, ami egyszerűen csak annyi amennyi. harcoltam már feleslegesen, most nem fogok, nincs kedvem. :)
emlékszem arra az éjszakára mikor a bátyád hívott, hajnal volt, és fel sem fogtam igazán. másnap reméltem, hogy ez csak egy rossz álom, hogy te már nem vagy, de már 5 éve nem vagy, már 5 éve, hogy nem hallottam a nevetésed, ahogy az ajtóban állva, mindig sürgettél. már értem miért volt minden olyan sürgős számodra. azt hiszem 5 év után jöttem csak rá igazán, hogy az élet bármikor véget érhet. egyik pillanatról a másikra. és csak ennyi marad: vége. azt mondták nekem meghaltál, de miután ezt mondták, sokáig beszélgettem veled álmaimban, és annyira imádtad a pillangókat, és lehet, hogy csak akkor figyeltem fel rá, mert kerestem valami vigaszt, de rengeteg olyan alkalom volt, mikor a pillangóid miatt nem éreztem magam egyedül, vagy csak miattuk, úgy éreztem, valamit jól csinálok, és ezzel jelzel. leírhatatlanul hiányzol, és tudom, hogy most is azt szeretnéd, hogy ne sírjak, hanem inkább nevessek az őrültségeinken, gondoljak a Girls Just Want To Have Fun-ra, és gondoljak arra a nyaralásra, mikor bekapcsoltad ezt a számot, és bár négy fal közé voltunk zárva, úgy éreztük, az egész világ a miénk lehet. egy ideig nem is akartam magam annyira jól érezni magam, mint veled, mert a barátságunkat semmi és senki nem pótolhatta/pótolhatja, de már rájöttem, hogy tudom jól érezni magam, de úgy nem, mint veled.
sajnos az élet megy tovább, és soha nem lehetek többé abban a Girls Just Want To Have Fun emlékképben, csak az emlékeim maradtak, csak az emlékeim. évről évre egyre jobban fáj a hiányod, de megígértem, hogy soha nem adom fel! és hidd el ez így lesz.
szeretlek.
(Source: culturedealer)
tudjátok annyira jó azt látni, hogy az ember, aki fontos neked, boldog, és ez sokkal jobb nekem, mintha más tenne engem boldoggá. ilyenkor a szívem sokkal boldogabban ver, és elégedett vagyok az életemmel, mert szerintem nincs jobb annál, minthogy a szeretteinket boldognak látjuk.
és ennél a még jobb dolog az, ha másik észreveszi, hogy mi azért vagyunk boldogok, mert ő boldog, és ettől még boldogabb.
kell ennél nagyobb boldogság?
:3
Közel egy éve volt az a buli, amikor először elvesztem a szemeidben. Akkor csak egy srác voltál, aki megőrjített egy szép mosollyal meg azokkal a csillogó szemekkel. Most A SRÁC VAGY aki megőrjít a szép mosolyával és a csillogó szemeivel. Szépen lassan kiderült a titok, nem tudtam tovább magamban tartani, el kellett mondanom valakinek, hogy boldogabb vagyok ha látlak. Minden annyira tökéletesen történt, annyira ki volt számolva, annyira oda illett. Azt hiszem szépen lassan beloptuk magunkat a másik életébe, mert már most azt gondolom, hogy az életem része vagy. Nem tudom mi fog történni velünk, vagy köztünk, de úgy érzem, hogy ez a dolog a legcsodálatosabb, ami eddig történt velem.